A lovas hadosztályok átszervezése gyalogos hadosztályokká nemcsak a lovas századokat érintette, hanem a lovas tüzérséget is. A lovas tüzérek löveganyaga hasonló volt a hagyományos tüzéregységekéhez, csak a személyzet itt lovasított volt a gyorsabb mozgás érdekében. Az átszervezés után csak a gyors mozgáshoz használt lovak kerültek el az egységektől. Illetve a lovastüzér egységek új beosztást kaptak. Így a 9. lovas hadosztály tüzér dandára a 33. hadosztályhoz került. És a nevük is megváltozott: a korábbi RtAR 9 helyett az átszervezés után FAR 9K nevet kapták, ahol a K betű utalt a korábbi lovassági szereplésre (Kavallerie).

Mindezeket azért írtam le részletesen, mert a rendkívül szép jelvény mellett a bemutatott levelező lap is különleges. Azt az említett tüzér ezred hadnagya írta haza kedvesének, méghozzá a Nagy Háború utolsó hetében, 1918 október 26-án. Láthatóan nyoma sincs annak, hogy az összeomlás fenyegetne. A levélíró arról álmodozik, hogy a legutóbbi szabadságolása óta 3 hónap eltelt, még két hónapot kell várnia, amikor majd újra haza mehet. Vajon épségben hazaért szeretett Lujkójához?

A 33. hadosztály ekkor a Piave alsó folyásánál volt tartalékban, tehát az első vonalaktól viszonylag távolabb. Az olasz támadás fő iránya északabbra volt, és az a dicstelen helyzet, amikor az olaszok a fegyverszüneti időpontok félreértelmezésével teljes hadosztályokat ejtettek fogságba, nem ezen a frontszakaszon történt. Szóval Szili hadnagynak jó esélye volt arra, hogy a levelezőlapon írt év végi időpontig hazaérjen. 

Különleges jelvény, különleges kép. A kép 1914 augusztus 10-én készült Szabadkán. A mozgósítás időpontjában, a bevonulás előtt. Indulás a frontra, keményített mandzsettával, szépen vasalt egyenruhában, díszkarddal, glaszé kesztyűben. És az ezredszámmal a tiszti csákón.

Láttam már néhány fotót és sok jelvényt ismerek. Ezt a párosítást soha, egyetlen képen sem láttam még. Az ezredszám zománcos jelvény változata nem került még soha a kezembe. Lehet, hogy csak a hatos honvédek számára készült? Az is furcsa, hogy már a Nagy Háború első hetében ott szerepel, vagyis még békeidőben készült, és nyilván viselték is. 

Ha viszont ez már 1914 nyárutóján lehetséges volt, akkor az egyébként nagyon szigorú alaki szabályzatban szerepelnie kellett. Itt lenne jó, ha lenne erről megfelelő ismeretem, hogy ez a szám a csákón valóban az előírásoknak megfelelően szerepelt? Ha igen, akkor miért nem lehet találni más számokat, sem jelvényt, sem fotót?

A budapesti Arkanzas cég sokféle jelvényt gyártott, az egyik legnagyobb jelvényműhely volt a Monarchiában. Rohamjelvények is kerültek ki innen szép számban. Ezek közül kettő különlegesen érdekes. Mind a formájuk (nagy kerek jelvények) mind hátul a tűjük különleges.

A két jelvény formája megegyező, de a rajtuk ábrázolt két jelenet csak hasonló, nem egyforma. Mindkettőn a szögesdrót akadályok ellen rohamozó kézigránátokat dobó katonák láthatók, akiket a kaszás halál vezet. Mint a felirat mutatja, az egyik jelvény a 39. hadosztály rohamzászlóalja számára készült, a másik pedig a 216-os honvéd gylogdandár rohamcsapatáé volt. 

Különleges a hátoldalon a tű is. Egyetlen más jelvényen sem lehet ilyennel találkozni. Gondolná az ember, hogy a tűről biztosan felismerhető az eredeti és a sajnos ezeknél is előforduló másolat. A helyzet nem ilyen egyszerű, sajnos. Egy 216-os jelvényt egy cseh címről megrendeltem. A csehek mindig gyanúsak voltak, rengeteg hamisítványt ők dobnak a piacra. De a tű meggyőzött. Kis eltérés volt csak, a két vese alakú felfogatás a szokottnál közelebb volt egymáshoz, vagyis a tű rövidebb volt. Mikor megérkezett, kézbe véve már egyáltalán nem volt a jelvény olyan meggyőző. Hamarosan fel is fedeztem rajta egy pici kopást, ahol a rendkívül élethű hadifém színű felület alól előbukkant a jelvényanyag eredeti színe: tombak!!! Nagy nehezen tudtam csak visszakapni a pénzem.

Tehát vigyázás van! Ahogy azt Laci bácsi mondta. 

Nem láttam még ilyet, de Hermann Attila is küldött képet. Elég változatos jelvények készültek a témában. 

Számomra tetszetős darab. Igazából nem gyűjtöm a témát, de néha lehet vagy kell kivételt tenni.

Együtt a csapat! A lovas géppuskás jelvények négy változata. 

KMGA= Kavallerie Maschinengewehr Abteilung

MGSchw= Maschinengewehr Schwadron

MGEsk= Maschinengewehr Eskadron

Mind ugyanazt jelenti (nagyjából), nem is értem, hogy miért kellett háromféle felirat? 

Biztos már akkor a gyűjtőkre gondoltak! Mert hogy a harmadik, az "Esk" sokkal ritkább, mint a másik kettő. Hozzám is csak most érkezett meg a vezényléssel.

A második KMGA ezüst.

Szerintem szép kompozíció, Brüder Schneider gyártmány.

Még egy hiányzó van KMEsk felirattal. Ha valaki tud ilyenről, indíson egy vezénylést felém!

M

Két félig-meddig egyforma jelvény. De tekintsük ugyanannak, vagy változatnak az eltérések miatt? Igazából nehéz eldönteni az 1. vh-s sapkajelvényeknél, hogy két láthatóan más kinézetű darab csak a kopások, a kicsit eltérő anyagösszetétel miatt térnek el, vagy állítható, hogy érdemi az eltérés közöttük?

A 69-es gyalogezred szép zománcos jelvényein két eltérést látunk. Szembeötlően más a zománcozás színe a két jelvényen. A másik, a középponti alak az egyiken mintha ezüstözött lenne, de az is lehet, hogy a másikon is ezüstözött volt, csak a vékony réteg idővel lekopott. 

Amikor a második példányt megkaptam, azt hittem, hogy a méretük sem teljesen egyforma. Ez azt jelentette volna, hogy a készítéshez használt szerszám sem volt megegyező. De aztán lemértem, egyformák. Kár, gondoltam magamban...

Újratöltve, mert már sokszor szerepelt a kiváló érmeművész. Ami engem leginkább izgat, hogy az ismert hadsegélyezős "fityegőknek" milyen további változatai voltak? Volt egy nagyobb mértű ezüst bordó szalaggal. Volt még más is?

Újabb kisebb nyomozásom eredményét szeretném megosztani!

Az olasz front a Nagy Háború folyamán szakaszokra, szekciókra volt osztva. Ilyen volt a Seisera frontszakasz, amelynek a pontos helyét sokáig hiába kerestem. Korabeli térképeimen támpont híjján vaktában nem találtam meg. A legújabb vívmány, az internet nyilván sokat segít, így most is. Mert nem csak korabeli fotókat adott a keresés, hanem egy izgalmas vállalkozás leírását is, amely ebben a körzetben zajlott le. 

Tehát a Seisera-völgy a Júliai Alpok nyugati szélén van, Tarvis (ma Tarvisio) településtől 3-4 km-re délnyugati irányban. Az egykori országhatár mentén, a nyugatról övező hegyek Olaszország, a keletiek az Osztrák-Magyar Monarchia területén feküdtek. A völgyben volt egy kisebb völgyzáró erőd is. 

Az olasz oldalon az egyik hágó mögé, a Dogna patak felső szakaszához tüzérséget telepítettek az olaszok. Ez az üteg el tudta érni Tarvis városát, ami fontos logisztikai központ volt. Az üteget el kellett hallgattatni, de mivel takarásban volt, nem tudták meghatározni a helyét. 1916 szeptemberében négy hegyi vezető kíséretében az alpinista dr Guido Mayer hadnagy vállalkozott arra, hogy a völgy végében található hegylánc egyik előreugró csúcsára felmegy, mert onnan a helyiek szerint be lehetett látni a Dogna patak völgyébe, ahol az olasz üteg állt. 

Problémát csak az jelentett, hogy a Seisera völgy irányából ezt a csúcsot még addig nem mászták, mert a másik oldalról sokkal kevésbé volt meredek. Csakhogy a szokásos útvonalon már olasz katonák álltak. Teljes csendben, sötétben kellett megmászni az 1933 méter magas csúcsot a szokásos katonai felszereléssel, fegyverrel, fényjelző készülékkel. A haladás a lgtöbb szakaszon csak kötélbiztosítással volt lehetséges. Így is lezuhant a négy kísérő hegyi vezető egyike. 

Szeptember 14-én éjjel másztak fel, majd egész nap figyelték az olasz állásokat. Felfedezték az ellenséges üteget, amelyet a saját tüzérség azonnal el is kezdett lőni. A találatok megfigyelése után a következő éjjel másztak vissza a megfigyelők. Lezuhant társuk még élt, autóval szállították kórházba. A mászást vezető Thadeus Tschofenig tizedes nagyezüstöt kapott ezért az akcióért.