Szinte teljes magyar származású legénységgel rendelkező ezredünk.
Közülük kerültek ki a világháború első magyar hősi halottai.
„A császári és királyi 68. jászkun gyalogezred a belgrádi
szerb helyőrséggel szemben, Zimonyban állomásozott 1912 óta. Feladata a
megerősített határvédelem volt. Az 1914. június 28-i szarajevói merénylet után
alig egy hónappal kitört a háború. Egy nappal a hadüzenet után, július 29-ére
virradóra a szerbek felrobbantották az országhatárt képező Száván átvezető
vasúti híd déli pillérét Belgrád és Zimony között. A szolnoki 68-as gyalogezred
katonái a híd zimonyi oldalánál őrséget állva, megpróbálták a robbantást
megakadályozni – sikertelenül. A szerbek ágyúval és kézifegyverekkel támadták a
hídőrséget. A kirobbant tűzharcban, amelynek lefolyását a különböző források
némileg eltérő módon írják le, életét vesztette három 68-as katona: Kovács Pál
gyalogos, Bíró Gábor gyalogos, és Veres Imre gyalogos. Szerb oldalon – úgy
tudjuk – nem voltak halottak. A következő harccselekményre július 31-én került
sor, a Monarchia és Oroszország között pedig csak augusztus 5-én állt be a
hadiállapot, tehát – jelenlegi ismereteink szerint – ők voltak a Nagy Háború
első hősi halottjai.”