Monarchiás miniatűrök
Május 1-én volt Rosenheimbe Antik piac. (A város mellett lakom)Nagyon hiányoltam, hogy most alig volt katonai tárgy eladó. De azért erre a két minire rá találtam.
Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!
Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.
Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!
Május 1-én volt Rosenheimbe Antik piac. (A város mellett lakom)Nagyon hiányoltam, hogy most alig volt katonai tárgy eladó. De azért erre a két minire rá találtam.
Bár kezemben nem láttam se honvéd sem levente ejtőernyős jelvény, de a szakkönyvekben sokat láttam illetve gyűjtőtársak is sok darabot meg mutattak. Ez egy miniatűr darab ami a képen látható, de szépen kidolgozott. Szívesen látnék még pár más gyűjtőnél lévő darabot.
A felső sor, Szűcs Ferenc altábornagy első sora. Szűcs Ferenc, a Kádár rendszer katonai elhárításának a vezetője volt.
A képrészlet a Nemzeti Audivizuális Archívum egy tárolt híradó felvételéből származik (1990. 01. 19). Próbáltam beazonosítani milyen kitüntetéseket kaphatott a vezérőrnagy úr, de a harmadik sor, harmadik és negyedik szalagsávjaival nem boldogulok. Szeretnék segítséget kérni a beazonosításhoz.
Megkérném a gyűjtőtársakat, hogy a képen látható szalagsávsorral kapcsolatban mondják el a véleményüket. Miszerint az alsó része miért igy van összeállítva?
Mi hiányzik a 4 sorból, ha hiányzik egyáltalán, nekem mindenesetre bántja a szememet.
A másik kérdésem ami számomra nem tiszta , az első kettő miniatűr jelentése. Az első az 13 mm-es a második 9 mm-es.A 13 mm-es az középkeresztet,a 9 mm-es lovagkeresztet jelöl?
Esetleg az eredeti tulajdonos milyen rangban szolgálhatott pályafutása végén? A darab veszprémi előkerülés ha ez segít.
Sziasztok, több hónapja nálam van már ez a szalagsáv sor, szerettem volna megfejteni, hogy melyik tábornoké lehetett, de sajnos nem jutottam előbbre semmivel.
Szerintetek megfejthető? Köszönöm!
Kedves Fórumtagok!
Múlt évben került hozzám ez az érdekes frakklánc egyik piacozás közben. A frakklánc a Ferenc József-rend nagykeresztjéhez tartozik. Erre két miniatűrt helyeztek, melyek az elhelyezkedés miatt a Szent István-rend középkeresztje és a Koronás Arany érdemkereszt. Lehet, hogy több darab is volt a láncon, lehet, hogy előrébb került, de így került hozzám.
Magister által feltöltött Janza Károly tábornok fotójához tartozó szalagsávok, illetve a későbbi adományozási sorokat bemutató szalagsávok, ahol már a Vörös Zászló Érdemrend is szerepel. A sorrend mindhárom esetben más és más, valószínűleg az adományozás függvényében került legyártásra. A harmadik szalagsávsor érdekes, mivel hasonlót még nem láttam. Az egyes „szalagok” szélessége bőven meghaladja az átlagos szalagszélességet, viszont az okát nem tudtam kideríteni. A szalagsávokon néhány „lapocska” fordítva van befűzve, de a kiállítás, a tisztelet és a fellelhető fotók miatti hűség kedvéért ezen nem kívánunk változtatni. A sorok eredetiségéhez kétség nem fér.
A hivatkozott kép elérhetősége:
http://signum-laudis.hu/keptar/kepek/6454-a-voros-zaszlo-erdemrend-1955-os-adomanyozas